Kriszta Kinga (Júlia) a Kodály Központban koncertszerűen bemutatott premier előtti előadáson
Komoly bátorság kell ahhoz, hogy Rómeó és Júlia történetéhez, az ezzel kapcsolatos könyvtárnyi irodalomhoz valami olyasmit írjak, ami kevésbé ismert, és színesíti azt a képet, mely tudós művészet és színháztörténészek munkái nyomán a közönségben kialakult a darabról, és a két veronai fiatalról.
Segít ebben nekem a zene. Gounod zenéje. Olyan zene ez, mely könnyed francia szépségével, drámaiságának kifejező erejével, jellemeket, szituációt rajzoló ihletettségével, csodálatos szövegével, mely sokszor szó szerint követi Shakespeare sorait, lenyűgözött, már az első találkozásunk alkalmával.
A két fiatal - még szinte gyermek, - mindent felperzselő szerelméről csupán annyit írhatok, hogy csak így végződhetett. Olvastam valahol egy kissé tréfás, mégis találó megjegyzést erről. Így szól: „kedves néző, el tudja Ön képzelni, hogy Rómeó és Júlia, miután házasságot kötnek, hat gyermekkel és a nemesi családokra jellemző módon élik életüket még hatvan évig? Ugye nem?”
Valóban, ezt én sem tudom elképzelni. Ehhez, a törvényszerűen tragédiába torkolló történethez komponált csodálatos, ihletett zenét Gounod.
Szerencsém volt, mert életem során sok alkalommal énekelhettem Rómeót itthon és külföldön, rendezhettem két különféle produkcióban is.
Valahányszor kapcsolatba kerültem Gounod zenéjével egyre erősebben megfogalmazódott bennem: zeneszerzőnek csak akkor szabad szöveghez nyúlnia, versre, drámára, vagy bármilyen irodalmi alkotásra zenét komponálnia, ha a szöveghez a komponált zene hozzátesz valamit, amitől az élmény gazdagabb, varázsosabb lesz, méltó egy esetleg zseniális író szövegéhez. Ha a zene nem méltó a szöveghez, torzó születik.
Ha eljönnek és meghallgatják Gounod nagyszerű zenéjét, példát hallhatnak arra, hogyan kell találkoznia egy csodálatos szövegnek, egy nagyszerű zenével.
Gulyás Dénes zeneigazgató
